Nem jubileum, de mégis egy jelentős mérföldkő a 15 év. Ennyi ideje rendezi meg minden évben kórusunk a „Fúj, süvölt a Mátra szele” Nemzetközi Kórustalálkozót Recsken, mindig az aktuális emlékév jegyében. Ebből idénre kettő is jutott, így 2017. október 7-i összejövetelünkhöz a Kodály-emlékév és a reformáció 500 éves évfordulója adta a kereteket. Az előbbi apropóján rendhagyóvá tettük a találkozó első részét képező ökumenikus istentiszteletet, és Galyatető közelségét kihasználva a Kodály kápolnába utaztattuk a résztvevőket (Hold Kórus, Nyírbátor Tinódi Vegyeskar, Mezőkeresztesi Kamarakórus, Egri Vitézek Dalkör, Felsőtárkányi Dicsőítő Csoport, MH Légierő Zenekar - Szolnok, Mátrai Visszhangok Vegyeskar) és mindazon érdeklődőket, akik a buszokra még felfértek. Kodály Zoltán hatvan éven át járta a Mátrát, sokat pihent és alkotott Galyatetőn, gyakran épp ebben a kápolnában, ahol a Mátrai képek vagy a Missa brevis is született. Nem hagyhattuk ki. Kissé szűkösen voltunk ugyan, de akinek énekelnie „kellett”, benn volt, kinn pedig hangszórók segítségével hallhatóak voltak a benti történések. Az istentisztelet végén a Légierő Zenekar csodás produkcióját már a lépcsőn állva, napfürdőt véve hallgattuk. Ezután összkari előadásban elénekeltük a kórustalálkozónk címét is adó népdalt, majd a kápolna előtt felállított Kodály-emlékműnél koszorúzással tisztelegtünk. Hálásak vagyunk a lehetőségért, és ezúton is köszönjük Holló Istvánné Ildikó áldozatos munkáját a lebonyolításban, valamint Mátraszentimre Község Polgármestere, Stuller András szervezésben nyújtott szíves segítségét.
Visszatérvén Recskre egy kis szusszanás, falatozás következett, majd a Légierő Zenekarral az élen indult a zenés felvonulás a Művelődési Házba. Nagy Sándor polgármesteri köszöntője és Dr. Csepregi András evangélikus lelkész, teológus, az idei találkozó fővédnökének előadása után ismét az éneké és a zenéé volt a főszerep. Igyekeztünk mindannyian az aktuális emlékévekhez méltónak lenni: felcsendült jó néhány Kodály-mű és a reformáció zenéjéből is ízelítőt adtunk. Idén harmadszor volt vendégünk a Légierő Zenekar. Amikor itt vannak, nem mi, a házigazdák zárjuk a műsort, hanem ők, akik az esti programjuknak most könnyűzenét választottak, a hallgatóság nagy örömére, megalapozván a hangulatot a zenés-táncos vacsorához. Boldogan feledkeztünk bele e műfajba, közben megismerkedtünk a „legnehezebb” fúvós hangszerrel (pedig e sorok szerzője a műsor előtt poénnak szánta a kérdést a szolnoki fiú felé, hogy a locsolókannán mit játszik?!), és annak rendje s módja szerint repetáztunk is. Igaz, a közös művel visszarántottunk mindenkit Kodályhoz, de ezt talán senki sem bánta, a Toborzó (Háry János) nem először hangzott már el ezen a színpadon, sikerrel, most is köszönjük Dani Dávid énekművész és Varga Gergő Zoltán zongoraművész előadását, a kórusok lelkes közreműködését.
Bár az idővel kicsit megcsúsztunk, ezért jócskán éhesek is voltunk, mégis sokan táncra perdültek már a leves elfogyasztása közben, vagy épp a két fogás között. A finom vacsorát köszönjük az önkormányzat konyhájának, a talpalávalót a három kórustagunk által alkotott Univerzál Partyzenekarnak. És természetesen köszönet mindazon kedves önkéntes segítőnknek, aki évek óta segíti így, úgy vagy amúgy a kórustalálkozó gördülékeny lebonyolítását munkájával, pénzbeli vagy természetbeni támogatásával.
Cikk (és a galériában képek) a heol.hu oldalon: https://www.heol.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-korusok-dalaitol-visszhangzott-a-matra-890535/
A Mátrai Visszhangok Vegyeskar és néhány vendége 2017. június 29-én hajnalban felkerekedett, hogy többek régi vágyát teljesítve kiránduljon egy nagyot Erdélyben. Sikerült! Az alábbiakban egynémely élmény olvasható.
Kirándulást terveztünk, de persze nem lehet ezt csak úgy megúszni. Első napi úti célunk Kolozsvár volt, ahol helyi idő szerint este 7 órakor fellépés várt ránk, a Farkas utcai református templomban. A hajnali kelés (le sem fekvés), a hosszú út és a hőség kellően kiszipolyozott mindannyiunkat, így amikor szállásunkat elfoglaltuk, csak zuhany alá, majd kinyújtózni vágytunk, másra nem is igen futotta volna az időnkből, készülődni kellett. Szép város Kolozsvár… ezt a buszból is megállapítottuk, ennél sokkal többre nem is igen maradt lehetőségünk. Igaz, az ablakokból csodálatos panoráma tárult szemünk elé. A városban koncert, vacsora, esti séta a közelben és a kidőlés jutott, városnézés nem, az fájó hiány marad egyelőre.
Másnap reggel 9 órakor már a tordai sóbánya bejáratánál várakoztunk, majd rögvest bebocsátást is nyertünk. Sóbányából van már jó néhány a „repertoárban”, lengyel emlékeink után, százegynéhány lépcső láttán arcizmunk se rándult, könnyedén abszolváltuk. Utána már csak lifteztünk, le-fel, leszámítva egy-két lelkesebb társunkat, aki fölfelé is lépcsőzött. Közben nézelődtünk, csodálkoztunk, csónakáztunk… már aki. Szerencsére mindenki megjegyezte a 14-es számot, így egymástól függetlenül is, hiánytalanul kitaláltunk. Egy szembe jövő magyar csoportnak –amelyben a csoportvezetőt az iránt faggatták, hogy eltévedhetnek-e - hiába próbáltuk beadni, hogy de bizony, el lehet ott tévedni, rém sótlanok voltak, egyetlen kósza mosollyal sem díjazták igyekezetünket, még csak egy Jó napot! sem hangzott el válaszul köszönésünkre. Hmm.
Innen Gyimesbükkre igyekeztünk, az ezer éves határ közvetlen közelébe, a Tatros (Tatáros) folyó partjára, a Deáky Panzióba. Az ízletes, tájjellegű vacsorához házigazdánk, Deáky András szép gondolatait kortyoltuk (no meg finom hargitai ásványvizet), majd ezt követően pár perces sétával elértük a 2008 évre helyreállított vasúti őrházat, ahol a kórus szalagját hozzánk illő módon helyeztük el. Szálláshelyünkön és itt az őrháznál is számos bizonysága akadt, hogy igen sok magyar vendég (zarándok) keresi fel e helyeket. Meglátogattuk még a római katolikus templomot és a közvetlen környezetében található látnivalókat.
Másnap reggel búcsút intettünk, és indultunk Csíkszeredába, ahol aznap került megrendezésre az Ezer Székely Leány Napja elnevezésű ünnepély. A város főterén megtekintettük a dalos-táncos nyitórendezvényt, majd a székely települések csoportjainak felvonulását. A piros-fekete csíkos népviseletbe öltözött leányok mosolyogva integettek, a legények kalapjukat illendően megemelve köszöntötték a nézőközönséget. Kórusunkból többen készülnek a parádi Palóc napok rendezvényére is, szintén felvonulni, így nem csoda, ha olykor-olykor méretmegjelöléssel jelezték, hogy az ilyen meg olyan csizma vagy az árvalányhajas kalap nekik is jó lenne. Innen a csíksomlyói kegytemplomhoz mentünk. Néhányan bementek, többen kinn hallgattuk a szentmisét, és volt, aki már ekkor nekivágott a Nyeregnek. A templom bejáratánál kedves recski ismerősökkel is összefutottunk. A mise után felkerekedett az ezer székely leány (és a hozzájuk tartozó legények) illetve több ezer érdeklődő látogató a Nyeregbe. A fiatalok a rövidebb, ám sokkal meredekebb csapásokon indultak felfelé (a lenti útról a látvány filmbe illőnek tetszett), a többség azonban a szintén elég meredek, köves zarándokúton vánszorgott a viharos széllökésekkel súlyosbított hőségben, levegő és a szalmakalapok után kapkodva, meg-megpihenve. A helyiek nem vádolhatók puhánysággal, az idősebbek bottal, a fiatalok babakocsival illetve gyermekükkel a nyakukban is nekivágtak az útnak, valószínűleg ugyanolyan természetességgel tették ezt, mint ahogy a pár hónapos babát is népviseletbe öltöztették. Időben kell ezt elkezdeni, mire értelmük nyílni kezd, magától értetődő lesz e viselet. Egy jókora hátaslovon szintén népviseletbe öltözött, szőke fonatos leány lépegetett felfelé, egyik kezében elemózsia, amit menetközben fogyasztott, a másikkal okos telefonján babrált… így hát kapaszkodni nem maradt kéz. De nem is kellett, bizonyosan nem aznap ült először lovon. Egy éppen pihengető hölgy megkérdezte, hogy nincs-e mögötte egy szabad hely, mire a leányzó szívélyesen invitálta: „Tessék felpattanni!” Megmosolyogtató volt a „felpattanás” gondolata, miközben a meredély és a kánikula miatt a puszta létezés is sok energiát kívánt.
A székely fiatalok pedig nem csak megmászták a hegyet, hanem még táncra is perdültek a színpadon. Valamennyi hagyományőrző csoportot nem tudtuk megnézni, még a kézműves kirakodóvásárt is végigjártuk, majd elindultunk lefelé, hogy Hargitafürdőn, a Csíki Panzióban végre megpihenhessünk.
Vasárnap ismét Csíkszeredába utaztunk, ahol a református templomban a kolozsvárinál rövidebb műsort adtunk a szentmise végén. Egy könnyű ebédet követően ellátogattunk a Makovecz Imre által tervezett Millenniumi Templomba. Visszatérvén szállásunkra többen úgy döntöttek, hogy megmásszák a Csicsói-Hargitát, amely az 1340 méteren lévő panzióhoz képest további négyszáz méter szintkülönbséget jelentett még, változatos és igen meredek terepen. De aki nekivágott, teljesítette. Medvével nem találkoztak, pedig igen csak keresték. De ezen a napon a környék valamennyi medvéje jámbor módon a saját kis lelkével (vagy más turistákkal) volt elfoglalva, és nem vágyott a mieink társaságára. Este még tartottunk egy záró bulit, ahol az előző napokhoz hasonlóan előkerült a tangóharmonika, de a környéken élőkre tekintettel csak visszafogottan nótázunk, táncoltunk.
Július 3-án reggel elindultunk haza, megálltunk még Farkaslakán, Tamási Áron síremlékénél, elhelyeztük szalagunkat a kopjafán, majd a „kötelező program” Korondot sem hagyhattuk ki. Innen aztán meg sem álltunk hazáig.
Mind a gyimesbükki, mind a hargitafürdői szállásunkat jó szívvel ajánljuk baráti társaságoknak, a vendégszeretetet, a kényelmes szállást és a bőséges, finom ételeket mi sem feledjük. Mint ahogy a meséket idéző, átláthatatlan sötét rengeteget sem, amely utunk során gyakran fölénk magasodott.
Utunkat kórustársunk, Nagy Miklós szervezte és koordinálta, akinek ezúton is köszönjük munkáját, türelmét és a sok-sok érdekességet, amit útközben mesélt.
Mire e sorok publikussá válnak, már túl vagyunk a XXX. Palóc Napok szombati napján is, amelyen a szokásoknak és kívánalmaknak megfelelően a Palóc Étkek Utcájában nánickát sütöttünk, kb. ezer darabot. Mire az utolsót is kisütöttük, leszakadt az ég. Köszönjük mindazoknak, akik adományaikkal támogatták kórusunkat! Köszönet illeti önkéntes segítőinket, akik felszereléseinket szállították, gyúrtak, nyújtottak, sütöttek és kínáltak, valamint közreműködő kórustagjainkat, aki a még ki sem pihent utazás ellenére reggeltől estig talpon voltak, és lelkesen tették a dolgukat.
Kedves Barátaink, kedves Érdeklődők!
A Mátrai Visszhangok Vegyeskar a füleki Melódia Női Kar meghívására 2017. június 24-én (szombaton) 18 órától a IX. Nemzetközi melódiák szárnyain kórustalálkozón ad műsort.
Helye: Római katolikus templom (Fülek, Szlovákia)
A hely szellemének megfelelően műsorunkon főként egyházi művek szólalnak meg. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A Mátrai Visszhangok Vegyeskar sok szeretettel invitál minden kedves érdeklődőt a
2017. június 29-én (csütörtökön) 19 órai kezdettel kezdődő hangversenyére.
Helye: Kolozsvár, Farkas utcai református templom
… és még jó néhány palóc településé is, ahol ismerték, ismerik a laskát, gyengelepényt, krumpli lángost, nánickát, pitét és még sorolhatnánk a neveket, mind ugyanazt a palóc ételt takarják. Kórusunk 5-6 évvel ezelőtt elevenítette fel a nánicka sütés hagyományát, azóta minden évben több szabadtéri rendezvényen is kínáljuk édesen vagy sósan, de mindig jó szívvel, így a parádi Palóc Napokon a Palóc Étkek Utcájában, a Mátrai Múzeumok Éjszakáján vagy épp a recski Majálison. A Duna Televízió Család-barát című műsorában kórustársunk Doba Dénesné Ani és állandó önkéntes segítőnk, Törökné Tóth Mária mutatta be a nánicka készítés tudományát (nevüket ugyan felcserélték, sebaj). A műsor az alábbi linken érhető el, a Régiók ételei című blokk 24:38-nál kezdődik.
A műsorban Verebélyi Balázs ifjú recski hímző is bemutatta gyönyörű munkáit, amelyeket a recskiek évek óta megcsodálhatnak különböző kiállításokon. Ő a recski hímzés hagyományát viszi tovább (bízunk abban, hogy lesznek még követői), mi pedig -amikor nem énekelünk- különféle palóc étkekét, többek között a nánickáét. Készítse el, Kedves Olvasó, kenje meg fokhagymás libazsírral vagy valamilyen lekvárral, nem bánja meg. Jó étvágyat kívánunk!